Ákos.hu – Így készült az új oldal – Esettanulmány

Dóra Fokvári

November 29, 2021

A projekt

Kovács Ákos zenész honlapjának és webshopjának megújítása.

Az ügyfél

Ákos, hazánk legismertebb pop ikonja.

A kihívás

Ismert brand, szervezet vagy személy számára mindig nagyobb kihívás fejleszteni, már csak azon okból is, hogy a termék várhatóan szélesebb közönséghez jut el, és a visszhangja is nagyobb lehet. Ebben az esetben ráadásul a devops és a frontend feladatokat másik vállalkozások végezték, így 3 csapat munkáját kellett összehangolni. A specifikációt pedig egy készen kapott sitebuild jelentette.

Megoldásunk

Hosszú egyeztetésekkel kezdődött a munka, felmértük az igényeket, speciális elvárásokat, korábbi szokásokat, rendszert – mit kell megtartani a régi jól megszokott módszerekből, de hogyan tudjuk ezeket mégis egy új rendszerben implementálni…stb. A személyes egyeztetések után rendszerterv készült a backend működéshez, és API tervek készültek a front-enddel való együttműködéshez, melyeket átbeszéltünk a front-endet fejlesztő csapattal, és Ákos rendszergazdáival is.

A kész design és a kapott site-build alapján végül egy Laravelre épülő Bagisto eCommerce keretrendszer használata mellett döntöttünk, melybe számtalan egyedi modul került fejlesztésre Ákos számára, hogy kényelmesebb legyen a mindennapi munka.

A frontend csapattal közösen oldottuk meg az időközben felmerülő problémákat, kihívásokat, valamint a korábbi adatok migrálása is meg kellett történjen az új rendszerbe. Ezzel tovább palléroztuk a külsős csapatokkal való együttműködésben tanúsított jártasságunkat és készségünket is. 🙂

Nem volt könnyű menet, mert bőven voltak buktatók a technológiailag már nagyon elavult és régi korábbi rendszer, és az új rendszer közötti átállásban. Örülünk, hogy mostmár hosszú hónapok óta gond nélkül üzemel az új rendszer, és hamarosan tovább bővül jegyértékesítési funkciókkal.

Kulcs technológiák 

  • Bagisto eCommerce
  • Laravel
  • JSON
  • restAPI
  • Swagger
  • Gitlab CI/CD

A fejlesztési csapat 

  • Backend fejlesztők
  • QA (tesztelők)
  • Project management

Az eredmény

A megújult akos.hu méltó a zenész tehetségéhez és népszerűségéhez mind látványban és mind pedig funkcionalitásban. A backoffice csapatot az élesítés óta is rendszeresen támogatjuk kéréseik, kérdéseik megoldásában. Jelenleg pedig folyamatban az online jegyértékesítés megújítása is, mellyel a koncertbelépők vásárlása válik egyszerűbbé és környezetbaráttá.

Szeretnél még hasonló tartalmat olvasni a jövőben?

Ha tetszett cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre!