CityTaxi utas oldali alkalmazás fejlesztése – Esettanulmány

Fokvári Dóra

2022-02-17

Az ügyfél 

A CityTaxi Fuvarszervező Szövetkezet, az ország egyik legnagyobb taxis társasága.

A kihívás 

Egy alkalmazás fejlesztése, amit több tízezer ember használ naponta, önmagában izgalmas kihívás. De ebben az esetben egy nagyon komplex backend rendszerrel kellett együttműködnünk, melyet készen kaptunk az ügyfél oldaláról. Ez a rendszer kommunikál a diszpécser központtal, valamint a Sofőr oldali CityTaxi alkalmazással is – ilyen értelemben tehát három rendszer együttműködéséről beszélhetünk. A háttér komplexitása miatt pedig a tesztelési folyamatok is komoly kihívásokat támasztottak.

A mi megoldásunk 

A régi CityTaxi alkalmazás egy Cordova alapú fejlesztés volt, mely elavulttá vált, sőt az egyes platformokon a létjogosultsága is veszélybe került. Így elengedhetetlenné vált a megújítás. A fentiek figyelembevételével a Flutter UI framework mellett döntöttünk, a régi MapBox térképes megoldásokat pedig lecseréltük a GoogleMaps API szolgáltatásaira.

Kulcs technológiák 

  • Flutter framework
  • GoogleMaps SDK

A fejlesztési csapat 

  • Mobil
  • Design
  • QA
  • PM

Az eredmény 

A megújult alkalmazás folyamatosan fejlődik, a support keretén belül a felhasználói visszajelzéseket is figyelembe véve finomítunk és folyamatosan módosítunk a UX valamint a backend kommunikáció terén. Tervbe van véve egy kuponrendszer kialakítása is, melynek köszönhetően az alkalmazást használó utasok a megtett távolságok fejében kedvezményeket vehetnek igénybe.

Nézd meg az új CityTaxi applikációt!

Szeretnél még hasonló tartalmat olvasni a jövőben?

Ha tetszett cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre!