Interjú Serfőző Zoltánnal, a Baraka alapítójával

Erika Csorba

2021-01-04

Számos szuper céget tudhatunk ügyfeleink között, akiket abban segítünk, hogy digitális megoldásaink által megvalósíthassák céljaikat. Ilyen cég a Baraka is, mely túrázók ezreit segíti abban, hogy olyan, akár remote helyekre is eljuthassanak, amikről mi csak álmodozunk.

Megkértük az utazási iroda alapítóját, Serfőző Zoltánt, hogy meséljen egy kicsit magáról, a jövőbeli tervekről és a közös munkánkról.

Kérlek mesélj magadról. Hogyan ismerkedtél meg a túrázással és miért vágtál bele a túravezetésbe?

A túrázást a természetvédelemmel együtt szerettem meg a középiskolában. Ebben nagyon nagy szerepe volt egy egyesületnek, amelyik az Aggteleki Nemzeti Park területén szervezett természetvédelmi táborokat. Itt kaptam kedvet ahhoz, hogy egyetemi szinten tanuljak földrajzot és ökológiát.

A túravezetés és túraszervezés az egyetemi évek alatt, a terepgyakorlatok során jött és olyan fontossá vált, hogy emiatt fel is adtam az egyetemi tanulmányokat. Sokkal jobb volt élőben látni és megmutatni azokat a helyszíneket, amikről az egyetemen tanítanak. 

Forrás: Baraka


Hogyan jött a Baraka ötlete? Mi volt a probléma, amit meg szerettetek volna oldani? 

Felismertem azt, hogy sokan szeretnének eljutni olyan helyszínekre, ahová akkoriban (1995-96) csak nehézkesen lehetett, amiket csak kevesen ismertek és ahol főleg a természeti látnivalók jelentik a különlegességet.

Nem léteztek akkor olyan utazási irodák vagy túraszervező cégek, akik ötvözték volna a csoportos utazásokat a túrázással és a természeti látnivalókkal.

Forrás: Baraka

Mi a Baraka missziója?

Sokat változott a missziónk az elmúlt 25 évben. Először csupán annyi volt a célunk, hogy eljussunk különleges helyszínekre és megismerjünk érdekes látnivalókat, hegyeket, városokat, országokat.

Mára ez sok mindennel kiegészült. Törekszünk a sport, a mozgás és a természetben végezhető aktivitások népszerűsítésére. Szeretnénk minél több emberrel megszerettetni a túrázást, a kerékpározást és a kajakozást. Szeretnénk megmutatni a világ nemzeti parkjait, különleges természeti értékeket, legyen az hegység, felföld, fjord, folyó, tó, tenger, növény- vagy állatvilág.

Szeretnénk elkalauzolni az utasainkat kevesek által ismert, kisebb, de valamilyen szempontból érdekes településekre. Szeretnénk őket megismertetni a helyi kultúrával, amibe nekünk beletartozik a történelem, az irodalom vagy a gasztronómia is. És szeretnénk a világjárást aktív módon, a kitaposott ösvényekről letérve népszerűsíteni.

Mi különböztet meg versenytársaitoktól? 

A 25 éves múlt, a megbízhatóság, valamint az utasaink kényelmének és véleményének maximális figyelembevétele. A Baraka nem a legolcsóbb túraszervező iroda. Egy olyan manufaktúraként jellemezhetnénk, ahol rendkívüli alapossággal dolgozzuk ki az utazások apró részleteit, ahol az igények alapján folyamatosan javítjuk és módosítjuk a szolgáltatásokat és ahol az aktív programokat a legnagyobb biztonsággal és körültekintéssel bonyolítjuk le. 

Forrás: Baraka

Mi a legnagyobb eredményetek eddig? Mire vagytok a legbüszkébbek?

Büszkék vagyunk a 25 éves fennállásunkra, a 2019-ben elért 4500 fős utaslétszámra és az ezzel járó közel egymilliárdos forgalomra. Büszkék vagyunk továbbá az értékes programjainkra és a munkatársainkra, akik a legjobb utazásszervezők és túravezetők közé tartoznak Magyarországon. 

2016-ban indult el új weboldalatok. Mi volt az új rendszer megalkotásánál a legfőbb szempont? 

A célunk egy megjelenésében és működésében modern honlap megalkotása volt, amelyik részletesen és igényesen mutatja be az utazásainkat. Ugyanilyen fontos volt egy backoffice rendszer létrehozása, amely egyrészt kiváltotta a korábbi általános irodai szoftvereket, másrészt megkönnyítette és felgyorsította az irodai munkát.

Mik voltak azok a technikai kihívások, amiket át kellett hidalni? 

Az első komolyabb feladat magának a rendszer működésének a megtervezése volt. Mivel korábban hasonló szoftvert sem láttunk, mint a mostani backoffice rendszerünk és az igényeink is teljesen egyediek voltak, ezért nulláról kezdtük a tervezést. 

Később igazi kihívás volt a rendszer összetettsége. Mivel azóta is folyamatosan fejlesztjük, ezért időről-időre elkerülhetetlenek az olyan munkafolyamatok, amik gyakran a rendszer alapjait is érintik. A kihívások közé tartozik a más szoftverekkel való intergáció, gondolok itt az automatikus számlázásra, a kérdőív- és hírlevél-küldő rendszerekkel való együttműködésre. 

Hogy látod, szeretik a felhasználók az új weboldalt? 

Mivel a mostani honlap teljesen más, mint a korábbi volt, azért induláskor sokan hiányolták a régi dizájnt és működést. Mindez szerencsére gyorsan abbamaradt és azóta minden utasunk elégedetten használja. A tőlük kapott visszajelzések alapján pedig azóta is fejlesztjük, formáljuk a honlapot. 

Észrevehető üzleti előnnyel járt az új weboldal bevezetése?

Minden bizonnyal rengeteg előnyünk származott az új weboldalból, különös tekintettel a backoffice rendszerre, tehát az utazásokkal, az utaslistákkal, az utasokkal és az ő befizetéseikkel kapcsolatos műveletekre. 

Mik a hosszú távú céljaitok?

A legfontosabb hosszú távú célunk, hogy a Baraka maradjon továbbra is Magyarország piacvezető utazási irodája. Továbbra is izgalmas programokat szeretnénk összeállítani és a jövőben is arra biztatjuk az utasainkat, hogy aktívan fedezzék fel hazánk és a nagyvilág természeti értékeit. 

Miért szeretsz az Arteries-zel dolgozni? 

Mindenekelőtt a hozzáállás és a szakértelem miatt. A hozzáállás, a segítőkészég és sokszor a közös gondolkodás a legfontosabb. Ha pontosan találkoznak az igények és a technikai lehetőségek, akkor ez már több, mint félsiker.

Ebből a szempontból a kapcsolattartónkat, Kohner Attilát külön ki kell emelnem. Az együttműködésünkben a legfontosabb, hogy ismer minket, az igényeinket, a rendszerünk technikai részleteit és, hogy ennek keretében mit és hogyan lehet olykor megváltoztatni. Nagyon fontos, hogy tud a mi fejünkkel is gondolkodni, ami azért lényeges, mert egy-egy technikai fejlesztés gyakran az irodai működésünket is átszabja, vagy befolyásolja az utasok elégedettségét a honlap használata során.  

Kohner Attila mellett ki kell emelnem a honlap dizájnját megalkotó grafikusokat és programozókat is természetesen, valamint nem utolsó sorban Németh Gábort (az Arteries Studio ügyvezetője – szerk.) , akivel ritkán váltunk ugyan levelet, de amikor igen, akkor mindig villámgyors válaszra és segítségre számíthatunk. 

Szeretnél még hasonló tartalmat olvasni a jövőben?

Ha tetszett cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre!