SZETÁV – 3D térképes storytelling weben – Esettanulmány

Fokvári Dóra

2021-10-28

A projektről egy mondatban

A Szegedi geotermikus távfűtés bemutatása látványos 3D térképes vizualizációval.

Ügyfél

Szegedi Távfűtő Kft.

A kihívás

Az ügyfél elképzeléséhez egy olyan megoldást kellett tervezni, ami látványos, felkelti a szakmai érdeklődést a témával foglalkozó kutatók esetében is, valamint bepillantást enged a lakossági felhasználóknak és más laikus érdeklődőknek a geotermikus energia távhőként való felhasználásába. Ezt legjobban egy 3D térképes folyamat vizualizációval lehetett megvalósítani.

A megoldásunk

Az Arteries Studio a MapBox Scrollytelling funckióját javasolta az ügyfélnek, mint a leginkább alkalmas technológia az elképzelések megvalósításához. Ezt az eszközt a legnagyobb nemzetközi médiumoknál használják interaktív bemutatókra egy-egy nagyobb témából készült riportok esetén (például: AlJazeera, Washington Post, SF Chronicle). Cégünk tapasztalt frontendesei gyorsan kiismerték magukat a rendszerben, és sikerült az eszköz lehetőségeit maximálisan kiaknázni. A jövőben is bármikor szívesen alkalmazzuk ezen újszerű frontend technológia látványos lehetőségeit.

Alkalmazott kulcs technológiák

MapBox Storytelling
Scrollama Js
NodeJs-ben futó NextJs keretrendszer
Tailwind CSS
Vercel cloud

Fejlesztési csapat

UI/UX Design
Frontend fejlesztők
Projekt management
Tesztmérnökök

Eredmény

A végeredmény a geotherm.szetav.hu honlapon megtekinthető. Az ügyfél rendkívül elégedett a kapott rendszerrel, már vannak tervek a továbbfejlesztési irányokra. Felmerült más városban is hasonló információs felület elkészítése, melyre szintén az Arteries Studio projektben bizonyított csapatának felkérését tervezik.

 

Illusztráció a 3D térképes vizualizációból

 

Illusztráció a 3D térképes vizualizációból

Szeretnél még hasonló tartalmat olvasni a jövőben?

Ha tetszett cikkünk, iratkozz fel hírlevelünkre!